Mi volt előbb a kép, vagy a regény?

"Megrajzoltam előre a képeket.

Az elsőn tágas iroda, körbe hatalmas ablakok. Azokon át felhőkarcolók tetejét látni. Legalább a 70-iken ül egy 30-as férfi. Ül és maga elé néz. Ceruzával firkál egy lapra. Öltönyben van, de ingének felső gombját kigombolva hordja nyakkendőjét. Körülötte csupa olyan tárgy, ami leginkább az árától szép: Mont Blanc tolltartó, tehénbőr papíralátét, és egy ezüst papírvágó kés arabos díszítéssel.

A beeső nap sugarai csillognak a mahagóni íróasztal lapján. A falon legalább háromnégyzetméteres fekete-fehér fotó: európai nő szaporázza lépteit. Rémületében siet. Egy arab férfiakkal teli utcán rohanna keresztül, de magassarkúja gátolja a futásban. Lépésben, minél gyorsabban. Minden tekintet rá szegeződik. A nő hátraveti fejét, kendőjét szorosan a vállára húzza. Ki akar érni a képből.

Még nem látom a férfi arcát, csak azt, ahogy lehajtott fejjel e néhány tárgy között ül, kezében ceruza.

A második képen a papírvágóért nyúl. A csücskeinél egymáshoz illeszti a lapot, amelyre írt. Gondosan félbe hajtja, hogy szimmetrikusan törjön meg a lap. A kést a lap végéhez illeszti és vágni kezdi. Nesztelenül vágja az éles penge a vastag oldalt. A kés Fatima kezét ábrázolja. Az öt összezárt ujj végén körmök helyett kövek csillognak. A férfi a kés markolatát az íróasztal lapjához illeszti a tenyerét az éles hegyhez nyomja. Lassan serken ki a vér, ahogy a papírvágó tompa hegye átszakítja a szöveteket.

A pengén végigfolynak a bordó cseppek és szomjasan issza magába a papír, amire az előbb írt. Aztán zsebkendőjével tekeri be sérült kezét. A zöld anyag elsötétedik, ahogy beissza a sebből szivárgó vért. Ép kezével borítékba tuszkolja a vörös foltokkal lepecsételt levelet."